Zöld munkacsoport

Az otthon nemcsak szálláshelyként szolgál számunkra, hanem menedékként is, ahová a világ nyüzsgése elől vissza tudunk vonulni. Az otthon nem lehet bárhol. Ott kell lennie, ahol nem csupán átmenetileg vagyunk, de a jövőnket is tudjuk tervezni. Ennélfogva egyáltalán nem semleges számunkra, hogy mi történik az adott hellyel, igyekszünk az állapotát fenntartani vagy javítani. Kötődni egy helyhez tehát nem jelent mást, mint felelősséget vállalni a világ egy kis szegletéért.

A környezetvédelem éppen ezért elválaszthatatlan a lokálpatriotizmustól. Eszerint a környezetvédelemnek érdemes a helyi kihívásokra koncentrálnia, hiszen az emberek sokkal inkább mozgósíthatók az általuk szeretett dolgok megóvására.

Ha valaki fontosabbnak tartja, hogy a saját háza táján sepregessen, az nem jelenti, hogy a szemében a távoli világ ne lenne fontos. Az igazság viszont az, hogy a legnagyobb hatással a közvetlen környezetünkre tudunk lenni. Ha változtatni akarunk a világon, akkor azt itt és most tudjuk elkezdeni.

Hogyan tegyük?

Természetesen a saját környezetünk rendben tartásával kell kezdenünk. A gyermekeink környezettudatosságra nevelésével, tanításával. Sok esetben sajnos egyedül tehetetlenek vagyunk, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor az akarat, a tenni akarás kevés.

A kerület problémái főleg a köztisztaság tekintetében súlyosak. Közterületeink, parkjaink, játszótereink rendbetétele mindenkinek fontos.

Kérjük keressenek bennünket, ha lakókörnyezetükben ilyen problémát tapasztalnak.

Sok panasz érkezik hozzánk az elburjánzó növényzetről, mely a közlekedést akadályozza, zavarja.

Mit tehetünk mi?

A hozzánk érkező panaszokat továbbítjuk az illetékes szervekhez, illetve azok megszűnéséig nyomon követjük őket.

Tervezünk rendszeres szemétgyűjtést, figyelemfelhívási akciókat.

Szeretnénk együttműködést kezdeményezni a régióban működő környezetvédelemmel foglalkozó civilszervezetekkel.

Amennyiben érdekli munkacsoportunk tevékenysége, esetleg csatlakozna hozzánk, vagy panasza van kérjük keressen minket:

kornyezetdpsze@gmail.com

06707902977

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük